A díszkandalló

A díszkandalló ötlete a csatornán túl látott napvilágot, s a megalkotója egy belsőépítész. Ahogyan az köztudott, a kandalló a ködös Albionban tulajdonképpen nemzeti jelkép, így még a legmodernebb fűtésrendszerek sem tudták teljesen kiszorítani, mint berendezési, hangulati kelléket, mert fűtésre már csak egyre kevesebben használják.

A tűzbiztos dísztárgyak igazán mutatósak és élethűek lehetnek, méghozzá olyannyira, hogy tűzterüket akár kétcolos deszkával is burkolhatják, holott füstjáratnak meg nyoma sincs. Jobbról-balról akár a mennyezetig felslihtolt fahasábok foghatják keretbe és a tűztérben is jól elrendezett fahasábok keltenek egészen bizarr, élethű illúziót. A hatása kifejezetten meghökkentő és persze szép is, így ha a kandalló látvány a szívéhez nőtt, de fűteni nem akar vele, akkor a díszkandalló a lehető legjobb választás az Ön számára.

Egy igazán hangulatos szobai dísztárgyról van szó, amely még az ügyes kezű barkácsoló háztulajdonosokat is megihletheti, hiszen szinte mindenütt kapható gipszkarton lapokból nem kunszt az elkészítése. A szoba alapterületéből csupán csak 32 cm-nyi területet vesz el, mert a fahasábtároló csak 15 cm mély és a kandalló tűztere sem több ennek a kétszeresénél. A mélységét a hátfal felé szűkülő deszkaburkolat optikailag tudja növeli. A tárolórészt 40x40 mm-es lécekből kialakított váz, majd az erre felerősített gipszkarton lapok alkothatják. Maga s kandalló hasonlóan kialakított vázra felerősített gipszkarton doboz lehet, amelynek közepébe kerül a deszkabélésű „tűztér”. Az ilyen jellegű váz burkolása gipszkartonnal igazán gyorsan elvégezhető és a felületek glettelése, lefestése után a kandalló már teljesen beépítettnek is tűnik. Ha csak egy mód van rá, akkor a deszka tűztér felületkezelt anyagból készüljön, a külső része felől pedig hevederlécek fogják össze a darabjait. A két oldalánál és alul a fal síkjáig érjen a deszkák széle, de felül viszont a tűztér fedele a nyílás fölé kerüljön.

Utolsó lépésként a kész díszkandalló melletti fatárolóba egy rövidre vágott, szorosan egymás mellé rakott hasábfák kerüljenek, amíg a tűztérben felül egymáshoz erősített hasábok álljanak. A két fatároló közötti burkolatra érdemes egy megvilágított képet helyezni vagy akár csak a díszkandalló párkányát megvilágító lámpatestet célszerű elhelyezni a még élethűbb látvány érdekében.

Az ilyen kandalló természetesen nem tudja helyettesíteni egy igazi kandallót, hiszen akármennyire is ügyeskedünk egy igazi kandalló látványa és a benne ropogó fahasábok hangulata utánozhatatlan. Pontosan ezért, ha csak mód van rá és a kandallók a szívéhez nőttek, akkor inkább válassza az igazi kandalló biztosította élvezeteket, életérzést!

Hívjon minket!

Székely Kandalló kft.

5100 Jászberény, Zoltán út 4.
Nyitva tartás:
Péntek: 9.00 - 18.00-ig
Szombat: 9.00 - 12.00-ig
Illetve: telefonos egyeztetéssel

Tel: 0620-362-24-58

Részletes szakmai és termék információkért látogasson el a kandallocentrum.hu honlapunkra!

Copyright 2013 - Minden jog fenntartva! - Kandalló Jászberény